2011. március 17., csütörtök

Őszi Programok

2011. őszén a Magyar Festészet Napja alkalmából Garay-Nagy Norbertnek Vácott nyílik kiállítása a Madách Imre Művelődési Központ Galériájában. 2011. december 13-án a Tat Gaklériában nyílik önálló kiállítása. 2012. tavaszán Garay-Nagy Norbert Isztambulban állít ki. Várjuk a rendezvényeken.

Garay-Nagy Norbert a Junior Príma Gálán


A 2010-ben Junior Príma-díjas Nagy Norbert festőművész kiállítása kapcsán beszélgettünk.

- Fiatal festő vagy. Nem lehet könnyű a szűk magyar közegben elkezdeni egy művészkarriert. 
- Nincs okom panaszra. A közönség az elmúlt években különösen érzékeny lett a magas szellemi és művészi minőségre. Valóban szűk a magyar közeg, de itt is élnek művészet iránt fogékony művészettámogatók, befektetők, műgyűjtők, intézmények vagy olyan emberek, akiknek határozott értékítéletük van a magas minőségről. Ugyanakkor az általam képviselt festészeti gondolkodás, az alkalmazott vizuális nyelv, a képek szimbólumrendszere, a kivitelezés egyedisége azt is magával hozta, hogy jelentős európai, ázsiai és tengeren túli magángyűjtők is felfigyeltek a művészetemre, akik rendszeresen vásárolják festményeimet. Fontos a nemzetközi siker, de minden művész számára alapvető szempont, hogy a saját kortársai körében, a saját országának kultúrájában is meghatározó legyen. Nem szabad elveszíteni a kapcsolatot a közélettel, a hazai közönséggel.
- Első ránézésre hiperrealisták a festményeid. Gondolom a kritikusaid gyakran „le-Csernusoznak”.
 - Megszoktam a kritikát, és fontosnak is tartom. A kritika nem Magyarországon a legélesebb, csak itthon tűnik úgy, hogy túl kritikus nemzet vagyunk. Nyugaton minden alkotónak az adott pillanatban kell a legtöbbet nyújtania magából. Aki erre nem képes, az nem tudja elérni, és tartósan fenntartani a közönség ingerküszöbét. Ezzel azonban nincs is probléma, bár lehet, hogy itt nálunk ez a gondolkodás, vagy nevezzük kritikus hozzáállásnak még szokatlan. Csernus festészete Magyarországon megkerülhetetlen, Európában, pedig majdhogynem ismeretlen. Annak ellenére, hogy ő az aki, Caravaggio után újjá tudta teremteni a realista festészetet, olyan módon, hogy olyan kortárs tartalmat vitt bele, amit addig senki. Ha Csernushoz mérnek hozzá, az nekem dicséret és nem negatív kritika. A festészetem azonban csak a felületes szemlélő számára hasonlít az előképekhez. A realizmus, vagy, ha jobban tetszik a hiperrealizmus nálam a gondolatok, érzelmek, érzések kifejezésének az alapja és nem az öncélúan a vizuális megfogalmazás tárgya. A képek nem csak esztétikai kategóriák, hanem morális és metafizikai tartalommal is bírnak. Olyan tartalmi síkok, hivatkozások kerülnek felszínre, amely folyamatosan fenntartja a kép felé az érdeklődést. Nem is elsősorban a festmény ennek az izgalomnak oka. Az a párbeszéd inkább, ami a festmény és a néző között kialakul. Olyan belső utak, tartalmak, emlékek nyílnak fel a nézőben, amelyek a kép által teljesednek ki. Inkább ez lehet a festészetem sikerének a titka. A látványban és gondolatban csak a profizmus létezik. Ebben hiszek, ez az amiben nem tudok és akarok kompromisszumokat kötni.


- Közép-Európában mostanában temetik a klasszikus értelemben vett festészetet. Erről mit gondolsz?
- A fáziskésés nem újdonság és nem is csak a jelen időszakra igaz. Amikor Európában az impresszionizmus hódított, nálunk kiteljesedett az akadémizmus. Amikor az absztrakt felé lendült a világ, itt a szocialista realizmus uralkodott. Amikor az újító szándék, a futurizmus, a bauhaus átjárta a művészeteket, a gondolkodást, nálunk minden egy kicsit megkövesedett. Amikor a festészet az „újreneszánszát” érte például Lipcsében, nálunk még az új szenzibilitás volt az érdekes. Most, hogy a festészet – miután Európában is eltemették jó tizenöt éve - ismét visszahódítja a közönséget és a kiállítótereket, nálunk a műfaj megtagadása zajlik. Ez nem olyan nagy probléma. Mindig voltak olyan érzékeny művészetfogyasztók, akik előrébb járnak, mint a többiek. Akik nem a zajos többséggel, az önjelölt véleményformálókkal, hanem a biztos belső értékítéletükkel tartanak, abból merítik az bátorságot egy-egy művészeti tárgy megvásárlásához.
- Valamiféle ünnepélyes hangulat érzékelhető a képeiden. Még akkor is, amikor profán témát választasz, egy kezet, vagy citromokat csendéletszerűen elrendezve. A részletek kinagyítása pedig fokozza az ünnepélyesség hatását.
- Talán. Az álomszerűség és a realitások között hintázik a látvány és a belső kohézió. Ez valóban a képek sajátos atmoszférája. Ugyanakkor jóval többről van szó. Amikor Leonardo Da Vinci Anghiari ütközetéből idézek, a látvány megkomponálása nagyon fontos. A koponyára került vonalkód, a postabélyegző részlete ugyanakkor olyan tartalmat ad a mondanivalónak, ami friss, kortárs, groteszk, tragikus és szerethető hangsúlyokat ad a kép mellé. Ehhez hozzájön még az az értelmezési kód, amit a néző ad a festmény mellé. A Reflux sorozatban tökéletes testek, az idealizált fogyasztói és a testkultusz bűvöletében élő világ kerül a látvány középpontjába. Az önmaguk fényében tündöklő testek mellett azonban mély összefüggések – ön és közreflexiók, önértelmezési, nemi identitási, hatalmi pozíciók, a korunkat foglalkoztató strukturális és társadalmi kérdések – árnyalják az ideális festészeti látványt.
- Festményeid ősztől a Tat Galériában vásárolhatóak, láthatóak. Miért tartod fontosnak, hogy mint a magyar művészek általában ne a műteremből szolgáld ki, hanem galérián keresztül érd el a közönséget?
- Európában a művész dolga, hogy fessen. A galéria dolga, hogy egy előre meghatározott menetrend szerint gondoskodjon a művészeti pálya ívének fejlődéséről. Ha a művész a festészetre, a galéria a szakmai munkára koncentrál, az jó a közönségnek is. A vevő ebben az esetben jár a legjobban. Nincs más út, én nem adok el képet a műteremből, ez nem lenne korrekt a közönséggel szemben sem. Ez lepróbált és egyedüli út

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése